Csodálkozol, mi?

Hogy lehet halmozottan hátrányos helyzetű egy receptgyűjtemény?

Pedig nem sok kell hozzá. Figyelj:

Végy egy Magyarországra született, ötven feletti közalkalmazott nőt. Adj hozzá két exitált házasságot, ugyanennyi, nagyjából szálegyedül felnevelt (mára önállósodott) gyereket. Keverj hozzá egy bedőlt devizahitelt, ne felejtsd ki egyenes következményét, a megállíthatatlan adósságspirált sem. Öntsd nyakon nulla segítséggel a tágabb család (a szűkebb te magad vagy, only), az állam, valamint a Jóisten részéről. A fentiekből kikevert kulimásszal vastagon kend be az alanyt, hajítsd be a sütőbe, minimum 200 ^oCelsiuson, hogy alaposan, levakarhatatlanul ráégjen.

Hát így.

Azt mondja egy mostanság futó reklám, hogy nőnek lenni jó. Az hát. Feltéve, hogy

– nem múltál el 35 éves, magas vagy, de azért nem zsiráf, vékony, hosszú combú, lehetőleg hosszú hajú, és dús keblű.

– Nem élsz házasságban, nincs gyereked, van viszont épülő vagy már szilárd karriered, anyagi biztonságod, egyszóval az a biztos alap, amiről kiindulva válogathatsz a jelöltek közül, ha mégis párosodásra adod a fejed.

– Ha már férjhez mentél, és besikerült egy-két-több gyerek, a társad szerethető/elviselhető partner ágyban/asztalnál, aki hazatolja a kényelmes élethez szükséges zsét, amíg vissza nem térsz a félrehagyott, ámde téged visszaváró munkahelyedhez.

– Ha háztartásbeliként boldogságosan kitölti az életed a gyerekezés, házimunkázás, apa és a leszármazottak teljes körű kiszolgálása a meleg otthonban, és ehhez adott minden feltétel.

– Ha kiugróan tehetséges vagy valamiben, vagy szerencsésebb az átlagnál.

– Vagy ha épp csak annyi eszed van, hogy rendszeresen hazatalálj, és nem agyalsz olyan felesleges dolgokon, hogy „mi lett volna, ha…?”

Akkor jó itt nőnek lenni. Minden más esetben a torkosborz ranglétra legfelső foka. (És légy erős, a reklámfilm is csak azért állítja, hogy nőnek lenni jó, mert akkor minden életszakaszban beszedhetsz valami általa kifejlesztett kemikáliát, amitől akár jobban is érezheted magad. Ha meg nem, arról sem a gyártó tehet, elvégre több évtizede kutatja a női testet, csak tudja már, mit akar sok pénzért letolni a torkodon.)

Már ennyiből is kiderülhetett számodra, kedves Mindegyki, aki a blogra kattintottál, hogy ez itten nem egy hagyományos, ételfotókkal színesített szakácskönyv lesz a virtuális térben. Jórészt mesélni fogok, de néha tényleg megosztom a kedvenc receptjeimet is. Mert a halmozottan hátrányos helyzettel együtt jár a csóréság, a korosodással egyre érzékenyebb gyomor, és az is, hogy például körömpörköltet vagy kocsonyát egy személyre előállítani esélytelen. Biztosan oda lehet állni a hentes elé, és csengő hangon kérni egy darab körmöt és egy disznófület, de én nem vagyok ilyen bátor. És mivel a re-szingliségem több, mint két éve tart, pontosan tudom, hogy ebben a keresztényies, isten-haza-családot (a rosseb tudja az éppen aktuális sorrendet) falvédőre hímző, élethosszig házasságra és minimum három utódszülésre dresszírozott környezetben nincs az a bolt, diszkonttól az exkluzív csemegéig, ahol egy személyre kimért hússal, zöldséggel, egyéb élelmiszerrel lehet találkozni. Vagy ahol ne úgy nézne rád az eladó, mint egy UFO-ra, ha arra kéred, vágjon már le egy szelet hosszúkarajt. Pedig mekkora üzlet lehetne, istenem! Ha nyerek a lottón pár milliárdot, csinálok egy szingli élelmiszerüzletet. Lesz benne egy adagos, előre csomagolt hús, zöldség, egy személynek elegendő előfőzött rizs, egy ételhez mért fűszerkeverék, satöbbi. Lesz „kétdekás” ital, igényes külsővel, hogy meg lehessen különböztetni a gyakorló alkoholisták által kora reggel vagy késő délután a sarki vegyesbolt előtt elfogyasztottól, előre kevert, egy estére való koktél, pár dekás rágcsa, különleges zamatú tea- és kávékeverékek akár filterenként árulva, tíz-húsz dekás friss kenyér. Nyitnék mellette egy kávé- és teaházat, nyitott tűzterű kandallóval, könyvespolcokkal, újságállvánnyal, egyasztalos-fotelos felosztással, önkiszolgáló sütipulttal. Gyere be, ülj le, melegedj meg, lazulj el, olvass, kávézz, vagy teázz, érezd jól magad. Ha közben feltűnik, hogy lopva méreget a szemközt ülő szimpatikus úriember, szemezz vele bátran, vagy nonverbálisan küldd a leprába, rajtad áll.

Ne mondd, hogy bilibe ér a kezem! Tudom én is. Csak hát épp annyiba kerül Ferrarit kívánni, mint Trabantot. Sose értettem, hogy a minden realitást nélkülöző álmodozásban miért is kellene megállnom bármilyen határnál? A realitás sem ismert semmiféle korlátot soha, amikor az arcomba kente az aktuális fekália adagot. Ezért is választottam életmottónak Claudio Magris mondását: „Tulajdonképpen optimista vagyok. Elvégre a dolgok alakulása végül a legsötétebb jóslataimra is rá szokott cáfolni.”